FURA ÁLDOTT MENNYBŐL KAPOTT
VÉGRENDELETÖMET ÍROM!
Ha möghalok majd egy napon
rendelkezem s én azt kéröm
most e végrendeletemben
alázattal Szent Istentől
mely sajnos nem hivatalos
ez legyen majd olvasható
síromon a felíratom
itt nyugszik egy rákos Beteg
Ki még betegségében is
betöltötte szent örömmel
azt amit az Ige tanít
s még betegen is
mögadta e rákos jó Pap
Beteg az Istennek
a dicséret áldozatát
kövessétek a példáját!
Mondanom sem kell, hogy megint
szentségimádás alatt szólt
hozzám Paphoz Szent Hostia
örömmel hálával
fogadtam és köszöntem mög
írtam és mind lekopogtam
amit súgott amit mondott
miközben én Őt imádtam
magam előtt laptop fölött
s mosolyogtunk Mi egymásra
s megnyugtató volt mosolya
Hostiában Úr Jézusnak
mögértöttem mosolyából
mögértöttem nyugalmából
aktuális üzenetét
köszöni hogy dicsérem Őt
betegen is megadom én
másoknak is jó példaként
a dicséret áldozatát
mit tanultam Zsoltárostól
hiszen tudja hiszen hallja
számtalanszor meg is teszem
szinte már már szent szüntelen
Mi Atyának Szentléleknek
hallelujah imponál az
nemkülönben Neki Úrnak
Elismerik nagyon tetszik
s Mind a Hármójuknak
elfogadják és megáldják
most megírt sírfelíratom
és melléje jutalomként
a sok hallelujázásért
és a glóriázásokért
melyek által példa löttem
Én nyomorult a világban
rákosok közt a Kórházban
jutalomként mögígérik
hogy nem hívnak Ők még Haza
Csendülőből Mennyországba
távol van még annak napja
glóri glóri hallelujah!
Dicsőség a Háromságnak
Atya Fiú Szentlélöknek
miképpen kezdetben
most és mindig mindörökre
az ördögre mennydörögve!
04:11